A mosómedvefélék családjának minden tagja kicsi vagy közepes méretű, hosszúkás testű, tömött bundájú állat. Szőrzetük színe változatos, de mindegyik fajnak hosszú, bozontos farka van, amelyen gyakran láthatók határozott, sötétebb színezetű, gyakran sárgás- vagy feketebarna gyűrűk. Sok faj pofáján meghökkentő minták figyelhetőek meg, ezek közül az egyik legnevezetesebb éppen a mosómedve "betörőálarca".

Valamennyi idetartozó állat kiválóan mászik fára. Nem ujjhegyeiken, hanem a talpukon járnak, akárcsak a medvék vagy az ember.

Mind a négy lábfejükön öt ujj található, egy-egy hátrafelé görbülő karommal.

Noha a ragadozók közé sorolják őket, a mosómedvék zöme valójában mindenevő, és fogaik is a változatos, részben növényi, részben állat étrendhez alkalmazkodtak, nem ragadozó jellegűek. Csupán egy olyan fajuk van, amelyik túlnyomórészt húson él.

A család legtöbb tagja éjszakai életmódot folytat, nappal odvas fákban vagy az ágak közé rejtőzik. Ha élőhelyén kevés a fa, barlangokba vagy sziklahasadékokba bújik.

A mosómedvéknek hat fajuk van, s az egyes fajok a család egész elterjedési területén előfordulnak. Messze a legismertebb a Kanadai déli tartományaitól egészen Közép-Amerikáig honos észak-amerikai vagy közönséges mosómedve. Szőre színe szürke - néha szinte fekete -, s ebbe főleg a nyak körül barnás vagy vöröses árnyalat keveredhet. Farkán öt-tíz fekete gyűrű, pofájának rövidebb szőrzetű részén pedig jellegzetes, fehér szegélyű, fekete álarc található. A feje széles, az orra kihegyesedő; a füle felálló, rövid és lekerekített.
A mosómedvék sokféle élőhelyen megtalálhatók, bár főként a vízhez - tóhoz, patakhoz, tavacskákhoz vagy mocsárhoz - közeli ligetes vagy erdős telepeket kedvelik, ahol búvóhelyet is lelhetnek. Ritkán merészkednek 2500 méternél magasabbra. Járásuk lassú poroszkálás, menet közben fejüket lehorgasztják, hátukat fölpúposítják, farkukat lelógatják. Szükség esetén azonban képesek jóval nagyobb sebességgel közlekedni, ráadásul kitűnő úszók.

Ezek az állatok többnyire magányosan élnek, s ha fajtársukkal találkoznak, viselkedésük általában agresszív. Táplálékban bővelkedő területeken mégis elég nagy csoportokat alkotnak, különösen emberi élőhelyek közelében, ahol a szemetesedények és a hulladékkupacok hírhedt fosztogatói.

    A macskanyércek a koátiknál is kisebb termetű mosómedvefélék. Két fajuk van: a közönséges és a dél-amerikai macskanyérc.

Az előbbi az Egyesült Államok nyugati és déli részén él, az utóbbi Közép-Amerikától Peruig fordul elő.

A közönséges macskanyérc többféle élőhelyen is megtalálható, lakójejül rendszerint sziklakitüremkedéseket választ. A dél-amerikai faj - amely jobban kötődik a fához, mint rokona - általában trópusi erdők lakója.
A közönséges macskanyérc szőrzete a hátoldalán sárgásszürke, a hasoldalán fehér.

Pofája rókaszerű, szeme és füle az állat kis termetéhez képest elég nagy. Nincs fekete álarca, ehelyett a két szem körül fehér gyűrű látható. A farka nagyon hosszú, bozontos, több sötét gyűrű díszíti. Talpai szőrösek, a karmait félig vissza tudja húzni.

A dél-amerikai macskanyérc rendszerint sötétebb színezetű, farka hosszabb, de a gyűrűk nem olyan feltűnőek, és a füle hegyesebb. Ennek a fajnak a talpa csupasz, karmait nem tudja behúzni.

Az ormányosmedvéknek - Dél-Amerikában ismert nevükön koátiknak - négy fajuk van, ezek közül a legismertebb az Egyesült Államok déli és Dél-Amerika Andoktól keletre eső erdeiben, Argentína északi részén és Uruguayban található fehérorrú ormányosmedve.

A mosómedvefélék családjában csak a koátik folytatnak nappali életmódot. A nőstények különösen társaságkedvelők: nemegyszer 25 állatból - nőstényekből és kölykökből - álló csoportokba verődnek. Ők adják ki a legtöbb hangot is, a kotyogó horkantásoktól és a morgásoktól a vinnyogásokig és sikolyokig.

A mosómedvénél kisebb és karcsúbb, jól megtermett cickányokra emlékeztető ormányosmedvéknek apróbb a fülük, orruk viszont feltűnően hosszú, hegyes és mozgékony, nemcsak szagló-, hanem tapintószervként is szolgál.

Szőrzetük színe rendszerint vörösesbarna, de a fahéjbarnától a barnászöldig sok más árnyalat is előfordul. A koátik álarca nem annyira feltűnő, mint a mosómedvéké, de azért így is elég jellegzetes. A szemet fehér gyűrű veszi körül, a pofán fehér foltok láthatók, az orr tövéig fehér csík húzódik.

A hosszú - a fej és a törzs együttes hosszát elérő -, elvékonyodó farkon, amellyel a koáti mászás közben egyensúlyoz, nem túl feltűnő gyűrűk vannak. Amikor a talajon mozog, az ormányosmedve rendszerint fölmereszti a farkát.
A koátik éjszaka a fák magasában alszanak. Nappal leereszkednek, és főleg keresgetéssel töltik idejüket. Minden egyes koáticsoport nagyjából 1 négyzetkilométeres területet jár be, noha birtokaik átfedik egymást.

Az ormányosmedvék leginkább rovarevők, hosszú, mozgékony ormányuk az avarban, a korhadó fatörzsek környékén és a sziklarepedésekben rejtőző lárvák, hangyák, termeszek, pókok és százlábúak kitúrásához alkalmazkodott. A nőstény ormányosmedvék kis gerincteleneket, gyíkokat is megölnek és elfogyasztanak. A hímek rágcsálókra vadásznak: áldozatukat erős, csupasz talpú mancsukkal leszorítják a földre, majd leharapják a fejét. Ha kedvelt gyümölcseik beérnek, a koátik ezekre fordítják figyelmüket, egyetlen csoportjuk egykettőre leszüretel egy fát.

-------------------------------------------------------------------------------------------------

A mosómedvefélék közül a macskanyércek két fajának étrendjén szerepel a legtöbb hús, s mindkét faj fogai igen élesek. A nappalt alvással töltik: a közönséges macskanyérc mohával és levelekkel bélelt, keskeny vacokban, a dél-amerikai faj pedig fán szunyókál. A sötétség közeledtével az állatok felébrednek, és gondosan rendbe szedik magukat. Ezután kezdődik a vadászat. A zsákmányt inkább lesből ejtik el, semmint üldözik: ráugranak az áldozatra, mellső mancsukkal leszorítják, majd elharapják a nyakát. Prédáik között kis emlősök és madarak, kígyók, gyíkok, békák éppúgy vannak, mint különféle rovarok. Étrendjük mintegy negyed részét azonban növényi anyagok - gyümölcsök, magvak - alkotják.

A kinkaju fán él, és elsősorban gyümölcsökkel, pl. vadfügével és guavával táplálkozik, de néha rovarokat és madárfiókákat is felfal. Hosszú nyelvével ki tudja szívni a virágokból a nektárt.

A macskanyércek szaporodási időszaka általában a tél végére, kora tavaszra esik. 52 nappal később legfeljebb öt utódot hoznak világra egy fészekben vagy vacokban. A legtöbb mosómedvefélével ellentétben mindkét szülő gondozza az utódokat, bár a munka nagy része a nőstényre hárul, s az igen gondos szülőnek bizonyul. A kölykök születésükkor kb. 28 grammosak; szemüket 4-5 hetes korban nyitják ki, ekkor már szilárd táplálékot is fogyasztanak. Két hónapos korukban kezdenek vadászni a nősténnyel, és négy hónapos korukig szopnak. Egyéves korukra válnak ivaréretté.

 Testtömeg: 2-12 kg

Testhossz: 41,5-60 cm farokhossz: 20–40 cm

Társas viszonyok: csoportban él

Vemhességi idõ: 60–73 nap

Utódok száma: 1–7

Élettartam: 13–16 év A faj átlagéletkora a vadonban kb. 5 év. Nagyon sok kölyök nem éri meg a második életévét, elsősorban az emberi tevékenységnek (vadászat, közlekedés) és a rossz táplálékellátottságnak köszönhetően. Jó körülmények között akár 16-21 évig is elélnek

Veszélyeztetettség: kevéssé fenyegetett

Táplálkozás: mindenevõ makk, bogyó, termések, tojás, fióka, gerincesek és gerinctelenek

A mosómedve nem válogatós, bármit elfogyaszt. Gyakran fogyaszt növényi terméseket és magvakat (például makkok, bogyók, vadcseresznye, vadszőlő, datolyacseresznye stb.), olykor a mezőgazdaságban termesztett növényekre is rájár (barack, dinnye, szilva, citrusfélék, olykor gabona). Amennyiben állati eredetű táplálékot fogyaszt, étlapján többek között ízeltlábúak, halak, rágcsálók, kétéltűek és tojások szerepelnek. Az emberek közelségét is kiaknázza: rendszerint átkutatja a szemetet, olykor kiborítva a tárolókat, hogy különféle maradékok és más kidobott ételek után nézzen. A gazdag tápláléklelőhelyen több példány is összegyűlhet. Az eledelt ügyes mellső mancsaival fogja meg és veszi a szájába, olykor megtisztogatva azt. A mosómedvék sokféle élelmet fogyasztanak. Növényi táplálékaik közé tartoznak a vad gyümölcsök és a szőlő, a bogyók, a diófélék, a lágy szárú növények és sokféle levél. Zsákmányállataik a rovarlárvák, tücskök, szöcskék, kis emlősök (pl. mókusok, vakondok és egerek), földigiliszták, rákok, csigák, hüllők (pl. teknősök és tojásaik), békák, madártojások és -fiókák. Az egyik fajnak, a dél-amerikai vagy rákász mosómedvének specializáltabb az étrendje, de - nevével ellentétben - nem a rákok a fő táplálékai: vízi élőhelyén mindenféle állatot elfog.

Telente nem alszik téli álmot, bár hidegebb vidékeken hosszabb inaktív periódus figyelhető meg. Mivel az életfunkciók nem lassulnak le, az állat zsírtartalékait használja fel. Őszi tömegének akár felét is elveszítheti egy tél alatt.

A februártól júniusig tartó párzási időszakban a hímek gyakran kiterjesztik területeket, hogy több nősténnyel találkozhassanak. Ilyenkor egy darabig akár együtt is maradhat a pár, de a párzást követően útjaik elválnak. A vemhesség 63-65 napig tart, ezt követően jön a világra egy védett faodúban a 3-7, általában 4 vak kölyök. Az utódok szeme csak kb. háromhetes korukban nyílik ki, elválasztásra kb. 10 hét után kerül sor. Ezt követően a fiatal állatok már anyjukkal tartanak táplálékszerző útjain. A kis mosómedvék az első telet anyjukkal töltik, és a következő tavaszon hagyják el a szülői fészket, de sokszor meglehetősen közel telepszenek le.

Az utóbbi időben hazánk nyugati határszélén is feltűnt ez a rendkívül élelmes, eredetileg észak-amerikai emlős. A vízpart közeli lévő fás és bokros területeket kedveli, ahol leginkább éjszaka mozog. Nagyon jól mászik fára, az úszóképessége is kiváló. Fészkét a földtől kb. 3 méter magasan építi odvas fákba, amelyekben rendszerint - a hideg teleket és a kölykök nevelésének időszakát kivéve - csak pár napig marad egyhuzamban. A mocsaras területeken a pézsmapockok vackait is elfoglalhatja. Téli álmot nem alszik, aktív marad a hidegben, bár télen testtömegének 50%-át is elvesztheti. Mindenevő, növényeket, kisebb állatokat egyaránt fogyaszt, és gyakran látható, ahogy a sekély vízben halászik. Rendkívül ügyesen használja mellső lábait kapaszkodásra és az élelem megfogására. Miután sok vízi élőlényt fogyaszt, amelyeket kezeivel ragad meg, az a hiedelem alakult ki, hogy a táplálékát mindig megmossa annak megevése előtt (bár sokszor tényleg megtisztítja a táplálékát).

Évente rendszerint egyszer ellik, többnyire odvas fák odújában, de sziklahasadékokban, épületekben is. A fiatalok 7-9 hetekig maradnak a szülőfészekben, majd követik anyjukat. Rendszerint tél végéig önálló életet kezdenek, ivarérettségüket 1 éves korukban érik el. Habár átlagosan 5 évig élnek vadon, akár a 16 éves kort is elérheti. Fogságban 21 év volt a csúcs.

Rendkívüli alkalmazkodóképességét mutatja, hogy manapság már a nagyvárosokban is megjelenik, ahol a felborított kukák jelzik a jelenlétét. Németországba 1934-ben telepítették be, onnan gyors ütemben terjed, már Magyarországon is megjelent, ami nagy veszélyt jelent az őshonos vadállományra.

Nem számít veszélyeztetett fajnak, főleg a '70-es évek óta, amikor is a szőrméjének ára zuhant. Sokan tartják házi kedvencként, bár megfelelő bánásmód hiányában könnyen visszavadul.

  Ügyesen használja kezeit

Mellső végtagjaival szinte kézként bánik. Ha módja van rá, legtöbbször magasban pihen, igen jól tud mászni. Jellegzetessége, hogy fáról fejjel lefelé ereszkedik le. Télen részleges téli álmot alszik (enyhe időben előjön), éjszaka tevékenykedik.A kisállat-tenyésztési szaklapokban május környékén mindig lehet eladó kölyköket találni.

Lakásba inkább ne!

Lakásban tartása semmiképp nem ajánlott, két okból: tönkretesz mindent, valamint az ivarérettség elérése után a hímekkel - fajtársnak tekintik az embert - komoly gondok adódhatnak. Kertben - én minden ketrecben tartásnak ellene vagyok - lehet tartani, de ha nem akarjuk, hogy elmenjen, célszerű villanypásztorral körülkeríteni a helyét.

Macskakonzerv és krémtúró

Táplálékul macskakonzervet és valami édeset (pl. vaníliás krémtúrót) lehet adni fiatal korban, összekeverve. Később húst, macskatápot, kutyatápot. Szabadban megeszi a rovarokat, csigákat is.A fogságban tartott állatoknál a szocializálást egészen korán, öt hetes koruktól el kell kezdeni.